Gyereknevelés egyszerűen- hogyan beszéljünk a gyerekek nyelvén?

6 és fél évvel ezelőtt – pályakezdő óvónőként– első dolgom volt, hogy elolvastam Gary Chapman- Ross Campbell: Gyerekekre hangolva- A gyerekek öt szeretet-nyelve című könyvét.

Köztudott, hogy létezik 5 szeretetnyelv– melyek ismeretében könnyebben kapcsolódhatunk, szót érthetünk akár a gyerekekkel, akár a felnőttekkel.

De hogy miért fontos ez, és könnyíti meg a gyereknevelést?

Ha ismerjük az 5 alap szeretetnyelvet, fel fogjuk ismerni, hogy a gyermekünknek mi az a fő szeretetnyelve/nyelvei, amely alapján kapcsolódik hozzánk és másokhoz. Ha ezekre figyelünk, hamarabb szót értünk vele, segíthetünk neki, ha például szomorú, egy-egy konfliktushelyzetnél, vagy csak kifejezhetjük iránta érzett szeretetünket– ezáltal érezni fogja, hogy megbízhat bennünk, és ez a kulcsa mindennek!

A gyerekek még nem érett felnőttek! A gyermekek fogékonyak érzéseinkre, akár öröm, akár harag van bennünk.

anya- lánya fotózás

Legfontosabb a bizalom

„Ha a gyermek meg van győződve szeretetünkről, sokkal készségesebben fogadja a szülői irányítást élete minden területén.„

Ha a gyermek bízik bennünk, és érzi a végtelen, feltétel nélküli szeretetünket, akkor fog hallgatni ránk, megbízni bennünk és felnézni ránk. A gyermekek igazán tiszta szeretetcsomagok, és hozzájuk- illetve felnőtt embertársainkhoz is- szeretettel kell fordulnunk, feltétel nélküli szeretettel.

anya- lánya

 

Első szeretet-nyelv: Testi érintés:

„Ha „megöntözzük” szeretetünkkel, kivirul, mint a virág, és szépsége áldás lesz a környezete számára. Ha viszont nem kap elegendő szeretetet, akkor elhervad, és szomjazni fog a víz után.”

A testi érintés a szülő- gyermek kapcsolat természetes része, sajnos sokan elhanyagolják.

A legáltalánosabb tévhit, hogy a babusgatás elnőiesíti a fiúkat, épp ellenkezőleg: minél inkább tele töltjük gyermekünk érzelmi tankját, annál egészségesebben fejlődik önértékelése és nemi identitása.

Nyugodt hátteret tudunk biztosítani vele. Az érintés mindig fontos! Akkor is, ha beteg, akkor is, ha szomorú, akkor is, ha vidám.

játékos családi fotózás

Második szeretet- nyelv: Elismerő szavak

„A dicsérő, bátorító és útmutatást adó szavak olyanok, mint a langyos tavaszi szellő- a gyermek lelkét öntözik, biztonságérzetet és önértékelését táplálják. Nem nehéz kimondani őket, de hatásuk maradandó.”

A szavaknak hatalma van!

1. Dicsérő szavak:

A szeretet és a dicséret két különböző dolog.

A szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk, és becsben tartjuk az egész lényét, ezzel szemben a dicsérettel azért illetjük, amit tesz, amiben saját döntésének is szerepe van.

Érdemes választékosan használni a szavakat. Őszinte, indokolt legyen. Például: „De ügyes vagy, hogy felvetted egyedül a cipődet. Igazán büszke vagyok rád!”

2. Bátorító szavak:

A cél, hogy merjen egyre többet vállalni a gyermek. Könnyebben tud másokat bátorítani az, akiben bátorság van. Fontos, hogy felnőttként higgadtan és érett módon kezeljük érzelmeinket.

3. Tanácsok:

A felnőtt hangereje nagyban meghatározza a gyermek reakcióját. Higgadt beszédet bárki meg tudja tanulni, gyakorlással. Célravezetőbb kérni és kérdő mondatban fogalmazni, amikor csak lehet, parancsolgatás helyett.

Példa erre:

Rossz: „Vidd ki a szemetet, de rögtön!”

Jó: „Megtennéd nekem, hogy kiviszed a szemetet?”

4. Útmutató szavak:

Minden gyermeknek szüksége van útmutatást!

Mindig a gyermek érdekét kell szem előtt tartani, nem a felnőttét, hogy büszkélkedhessen a gyerekről, hanem a gyerekét, hogy kifejlődhessenek azok a tulajdonságai, és képességei, amelyekre a jövőben szüksége lesz.

Fontos, hogy a gyermekek valódi érdeklődését, képességeit ismerjük fel. Szeretetteljes, szóbeli útmutatást adjunk nekik. Sokkal célravezetőbb, ha kifejezzük aggodalmunkat pl.: a téma iránt, ha van egy ismerős, aki hasonló problémákkal küzd.  Elmondjuk, hogy mennyire sajnáljuk, hogy az illető ilyen helyzetbe került. Ha gyermekünk látja, hogy együttérzéssel és segítőszándékkal közeledünk az ilyen fiatalokhoz, sokkal könnyebben fog azonosulni értékrendünkkel, mintha ítélkeznénk fölöttük.

A pozitív kommunikáció

Létfontosságú a szülő- gyermek kapcsolatban. Én is ezt a kommunikációt alkalmazom a mindennapok során – legyen az az óvodában- fotózás során is.

Felszabadult fotózás

Harmadik szeretet-nyelv: Minőségi idő

„Osztatlan figyelmünk ajándéka szeretetünkről biztosítja gyermekeinket. Amikor időt szentelünk számukra, életre szóló emlékekkel ajándékozzuk meg őket.”

 A minőségi idő azt jelenti, hogy osztatlan figyelmet szentelünk valakinek. Amikor a felnőtt minőségi időt tölt a gyermekkel, a jelenlétével ajándékozza meg. „Fontos vagy számomra. Szívesen vagyok veled.”

Figyelembe kell venni életkori sajátosságait, saját fizikai és érzelmi fejlettségi szintjét.

A minőségi idő lényege nem maga a tevékenység, hanem az együttlét.

Nem kell valami különleges alkalomra várnunk, bárhol és bármikor nyílik rá lehetőség. Rendkívül fontos, de nem könnyű ilyen alkalmakat teremteni. Az együtt töltött idő fontos része, mikor szeretetteljesen gyermekünk szemébe nézünk. Kedvesnek és szeretetteljesnek kell lennie.

Nagyon fontos:

Ne igazítsuk szeretetünk kinyilvánítását gyermekünk helyes vagy helytelen viselkedéséhez. Magatartásától és minden más körülménytől függetlenül, következetesen és folyamatosan részesítsük szeretetünkben.

A gyermekek soha nem növik ki a bizalmas beszélgetések iránti igényt. A gondolatok és érzések megosztása mindennapi életünk természetes és szükséges része. Mintát adhatunk neki a beszélgetőtárs figyelmes meghallgatására, és gondolataink tiszteletben tartására, valamint arra, hogy másokétól eltérő nézeteit „nézeteltérés” nélkül, barátságos hangnemben juttassa kifejezésre.

Meseolvasás után időt kell hagyni arra, hogy a gyermek megfogalmazza a történettel és a szereplőkkel kapcsolatos benyomásait vagy kérdéseit. Emellett érdemes szerveznünk minél több közös programot, kirándulást, stb.

minőségi idő együtt

Negyedik szeretet-nyelv: Ajándékozás

„Az igazi ajándékot nem a mérete és az értéke teszi, hanem a szeretet, amit kifejez.”

Azok a legmegfelelőbb játékok, melyek játék közben szinte észrevétlenül megtanítják a gyermeket figyelme összpontosítására. Ezért tanácsos kevesebb, de gondosabb kiválasztott játékot vásárolni, amely hasznos és értelmes időtöltést nyújthat.

Hogyan ajándékozzunk?

A valódi ajándékot, a gyermek javát szem előtt tartva választjuk, és szeretetünk jeléül adjuk. Fel kell ismernünk, hogy az áhított játék pozitív, vagy negatív hatással lesz-e a gyermekre.

Fontos tudnivaló:

Nem csak az üzletekben találhatunk ajándékot! A háztartásban fellelhető tárgyakból is barkácsolhatunk ajándékot. A jó ajándék ösztönzi a kreativitását, és szorosabbra fűzi a kapcsolatát a felnőttel.

A túlzásba vitt ajándékozás káros következménye lehet, hogy az ajándékok elveszítik különlegességüket, és a gyermek érzéketlenné válik az általuk kifejezett érzelmek iránt. A sok játékszer pedig nyomasztó teherré válik.

Hogyan tehetünk egy hétköznapi ajándékot is szeretetünk jelképévé?

Ne sajnáljuk az időt a tetszetős csomagolásra, és keressünk ünnepélyes alkalmat az átadásra. Az a gyermek fogja megfelelően értékelni az ajándékokat, aki a szeretet jelét látja bennük.

Hogyan ne ajándékozzunk?

Vigyázzunk, nehogy abba a kísértésbe essünk, hogy a szeretet-nyelvek gyakorlása helyett ajándékokkal halmozzuk el a gyereket.

Ajándék

Ötödik szeretet-nyelv: Szívességek

Első kérdés: „Kinek is szolgálok?” Az igazi szolgálatban az vezérel, hogy mi válik a javára.

Azt tartsuk szem előtt, ami a gyermeknek a legjobb. Óvakodjunk attól, hogy szívességeinkkel manipulálni próbáljuk a gyermeket. Ha elhalmozzuk őket ajándékkal, könnyen önállótlanokká, és önzőekké válhatnak.

Mintaadó szerepű a szolgálatkészségünk. A segítséget a gyermek életkorához kell igazítani, amit ő még nem tud elvégezni. Megtanítjuk arra, hogy saját magát és másokat szolgáljon.

Ne tükörképünkre formáljuk! Mindenkinek más adottságai vannak. Helyette bátorítsuk, hogy saját képességeit bontakoztassa ki.

A szolgálatkészség:

Belső vágy motiválja. Ha ellenkezőleg teszünk, azzal a gyermek érzelmi fejlődését hátráltatjuk, feltételekhez fogják kötni, a haszonlesővé válhatnak.

A szolgálatkész nevelés:

Végső célja, hogy a gyermek olyan érett felnőtté váljon, aki szívességein keresztül is képes másoknak szeretett ajándékozni. Olyanoknak is, akik ezt nem tudják viszonozni. Hogyan? Biztosítani kell arról, hogy szeretjük, feltölteni érzelmi tankját, példát kell nyújtani (áldozatos szeretet.)

A kérés nem követelés! „Megköszönöd a néninek?” ahelyett, hogy: „Köszönd meg a néninek!”

A büntetés- jutalmazás

Eszközének meg van a helye a nevelésben, de nem elsődleges! A gyermek arra is felfigyel, amit a felnőtt másokért tesz.

hintázás

Hogyan fedezzük fel gyermekünk elsődleges szeretet- nyelvét?

„Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy mind az öt módon megtanuljon szeretetet adni és kapni.”

 Miért fontos felfedezni a gyermek elsődleges- szeretetnyelvét?

Ha érzelmi tankja tele van, akkor készségesebben fogadja a szülői irányítást, ő is megtanulja tőlünk, hogyan szeressen másokat.

Többnyelvű szülők= többnyelvű gyermek.

A gyermek megtanul érzékenyebben reagálni mások szükségletére. A kisgyermek érzelmi fejlődéséhez szükséges, hogy mind az öt szeretet- nyelvet használjuk. Ahogy növekszik, az egyikre érzékenyebben fog reagálni, mint a másik négyre.

Az elsődleges szeretet-nyelv felismerése:

1.Figyeljük meg, hogyan fejezi ki a szeretetét irántunk. 5-10 éves kor között tanácsos alkalmazni.

2.Figyeljük meg, hogyan fejezi ki mások iránt érzett szeretetét.

3.Figyeljük meg, mit kér leggyakrabban. Ha kérései legnagyobb részét az egyik szeretet-nyelv teszi ki, akkor valószínűleg az lesz az elsődleges.

4.Figyeljük meg, mire panaszkodik a leggyakrabban. Ha a panaszoknak több mint fele egy bizonyos nyelvvel kapcsolatos, gyanakodhatunk.

5.Adjunk gyermekünknek választási lehetőséget. Tegyük lehetővé, hogy válasszon két szeretet-nyelv között. Ha több héten keresztül alkalmazzuk, jegyezzük fel választásait.

Döntéshelyzetek felajánlása:

Figyelembe kell venni a gyerekek életkorát, érdeklődési körét. Választási lehetőségeket kell adnunk.

„Mit szeretnél jobban, ha sütnék neked almás pitét (szívesség), vagy inkább sétáljunk egyet a parkban? (minőségi idő)

„Minek örülnél jobban, ha birkóznánk egyet (testi érintés), vagy ha mesét olvasnék neked? (minőségi idő)

bújócska

Cikk  megosztása

Facebook
Twitter

HASONLÓ BEJEGYZÉSEK